2013. november 19., kedd

Elveszve a Kőszegi hegyen

El kell mesélnem mi történt velem a hétvégén. Összejöttünk néhányan a haverokkal, egy kis túrázásra. Nagy mellénnyel voltunk lévén már megmásztuk egyszer kétszer a kőszegi hegyet. Új úti célunknak az Írott-kőt választottuk, Bozsokról indulva.
Elindulásunk röviden: házból ki, séta a célponthoz, egy ember elhagyása, csoport találkozó, buszra felszállás, egy óra hülyeség, megérkezés, leszállás.
Addig minden rendben ment amíg elértük az Írott-kőt. Lehengerlő volt az őszi táj, egyszerűen elmondhatatlan. Viszont néhányszor megszívatott minket az emelkedő. A kalapos köveknél megálltunk, felmásztunk az egyikre és megkajáltunk. Az volt a legnagyobb pihenőnk. Mire felértünk rendesen megizzadtunk. Jelszavunk: lassan de biztosan.


 Röpke 3 óra alatt értük el a tetejét. Felmentünk minden emeletre és nézegettünk pihenésül. Képeket persze egyikünknek sem jutott eszébe csinálni. Az internet csodájának köszönhetően azért van elég :D


Visszafelé kezdett érdekes lenni a helyzet. Kék túra útvonalhoz méltóan kurvára nincs jól kijelölve az út. Ezért szépen eltévedtünk Kőszeg felé menet. Onnan akartunk vonattal haza menni. Az rossz útvonalra akkor döbbentünk rá, amikor este 8 kor még mindig keringtünk az akkor már holt sötét szerpentinen. Hála a teliholdnak na meg a telefonok vakujának láttunk valamicskét. Ahogy mentünk előre kezdtük látni egy falu fényeit. nagyon megörültünk, mert már kurvára elegünk volt a dologból. Amilyen szerencsések vagyunk az út nem oda vitt le, hanem elment mellette. Akkor támadt az a csodálatos ötletünk, hogy másszunk le a meredek oldalon.
1.verzió: lemásztunk, egy kurva széles patak állta az utunkat, aminek elég nagy sodrása látszott, így inkább visszamentünk az eredeti útra, ami nem volt kis teljesítmény lévén, hogy nagyon meredek volt.
2. verzió: kicsit vissza sétáltunk és megint megpróbáltuk. Sikerült megtalálnunk az oldalon az egyetlen helyet, ami bent ért véget a faluban, nem volt előttünk kerítés, se kutya és kisebb erőfeszítések árán még a fő útra is kijutottunk. Persze ez nem volt ilyen egyszerű, mint ide leírtam :D

Végül kiderült (megkérdeztük egy sötétben valószínűleg hazafelé tartó emberkétől), hogy egy osztrák faluban vagyunk!!!
Hatalmas mázlimra a telefonom nem állt át osztrák vonalra ezért tudtam telefonálni, így fuvart is tudtunk szerezni. A tervezett hazatérés után három órával értünk haza. Arról már nem is beszélve, hogy két napig megmozdulni sem tudtunk az izom láztól.

Így ért véget a mi kis kirándulásunk. Most visszaemlékezve nagyon vicces, de akkor nagyon be voltam szarva :D

Új kedvenc :)



2013. október 10., csütörtök

Újra buli

Kedden már a fülemen jött ki a szakdoga, meg semmihez sem volt kedvem. Ezért egyből ugrottam, amikor elhívtak bulizni. Bele gondolva k* régen voltam :D
A poén csak az volt benne, hogy reggel 7 kor kellett kelnem. Úgy gondoltam rendben lesz így is.
Nagy mászkálások közepette végül az egyetemi clubnál lyukadtunk ki. Szerencsére akkor már javában táncoltak az emberek :D Az este folyamán volt lehetőségem meglátogatni egy kollégiumot, a barátnőmet, egy másik pubbot és egy benzin kutat is. Más nap barátom nem azt kérdezte, hogy mit vettünk a kúton, hanem mennyi volt a 95-s benzin ... XD
A három óra alvás, a meghúzott lábam és persze a fáradtság ellenére is örülök, hogy elmentem. :)

Az este mottójának is nevezhetnénk: ...és általában úgy van ... (ha valaki kimondta az általában szót, akkor mi rávágtuk ezt a sort). Szóval ennek az emlékére álljon itt ez a videó :D

Fluor - Mizu

2013. október 3., csütörtök

Szakdolgozat

Ma valahogy olyan frissnek érzem magam. Kinézve az ablakon pont nem tűz szembe a nap, van egy bögre kávém és benyomtam a rádiót. Készen is állok a munkára! Hajrá Szakdoga!
Már nem azért, de nagyon meg voltam ijedve mikor neki álltam ... "hogy a francba fogok összehozni 70 ezer karaktert??" de már a fele így is meg van kemény két egész napos írásnak köszönhetően. Azt hiszem megnyugodtam :D
Egész nyáron neki akartam állni, de a konzulensem elfelejtette megnézni az addig megírt dolgokat .... meg kórházba is volt szóval csak most ugorhattam neki. Végre tudom hogyan induljak tovább.
Tegnap utána néztem a formai követelményeknek is, szóval állíthatom, hogy mindent tudok, az meg egy másik kérdés lesz, mit felejtek el :D:D


Írom is tovább, drukkoljatok!

2013. szeptember 24., kedd

Elementary





Nagy kedvenceim a Sherlock Holmes történetek. A legújabb feldolgozása Sherlock és Watson név alatt fut, szerencsére már magyar szinkronnal is. (Bár személy szerint az eredeti hangjukat jobban szeretem.)
A két főszereplőt Jonny Lee Miller és Lucy  Liu játsszák. Magyarországon 2013. január. 26. óta láthatjátok leginkább az AXN-n. Jelenleg egy évada fut. Tegnap néztem a 20. részt. Egy huzamba lenyomta az egész évadot :D:D 
A második évad amerikai premierje pedig most szeptember 26-án lesz, remélem ide is minél előbb megérkezik.
Röviden annyit a történetről, hogy Sherlock az elvonó után kap egy segítő társat, aki vigyáz rá nehogy vissza szokjon  a drogokra. Végül társakként nyomoznak a gyilkossági ügyekben.


2013. szeptember 17., kedd

Kutatók éjszakája 2013

Mindenkit szeretettel várnak a felső oktatási intézmények 2013. szeptember. 27-én a Kutatók Éjszakája elnevezésű, minden évben megrendezésre kerülő programra.
Természetesen minden programon ingyenes a részvétel.
Az ESEMÉNY HONLAPJÁN tájékozódhattok a különféle helyszínekről és programokról. (Kattints a mondatban kiemelt részre!)

 


Egy-két éve már rendszeresen részt veszek ezeken én is, úgy is mint lelkes nézelődő és úgy is, mint program felelős. A múlt évben teljes sikert értünk el, főleg a gyerekek körében. Hagyomány teremtő célzattal fogjuk idén is tovább vinni ezt a nyerő ötletet. Hogy mi is lenne az? Már mondom is!

A mi programjaink a könyvtár épületében és aulájában zajlanak nagyrészt. Na már most azt tudni kell, hogy az emberek nem mernek bemenni egy egyetemi könyvtárba! Ezért ezt a kis problémát ki kell küszöbölni. Megoldás: a gyerekeket kell célba venni, mert rajtuk keresztül a felnőtteket is meg tudjuk fogni. Ezen kívül pedig a gyerekeket is jó élmények fogják a könyvtárhoz fűzni, ez által gyakrabban is meglátogathatják.

A mostani téma Weöres Sándor, ami megkönnyíti a dolgunkat. Rengeteg gyerek verset írt. (Itt most nem foglalkozunk a felnőtteknek szóló írásaival. És persze azt se felejtsük el, hogy eredetileg nem gyerek verseket írt!) Múlt évben pedig Gazdag Erzsi műveivel ismerkedhettek az idetévedők.

Néhány  feladat váza megmarad csak ráhúzzuk egy Weöres versre, például: eldugott vers részleteket kell keresniük, majd ezek alapján ki kell találni, melyik versről is lehet szó vagy rajzolni kell egy vers alapján. Hozzá raktunk még néhány ügyességi feladatot, megkavartuk- kevertük és máris izgalmas programkínálattal rendelkezünk.

Ezúttal kicsit izgalmasabbá is varázsoljuk a helyet. Bevállaljuk, amit eddig mások itt nem nagyon mertek! (Hogy mi is az még titok.)
Remélem minden jól alakul :)

Már megalkotni ezeket a feladatokat is egy élmény volt, egyedül csak azt sajnálom, hogy nekem nem lesz lehetőségem a kipróbálásukra. Azért majd megpróbálok ellógni, hogy máshol is körülnézhessek :)


2013. szeptember 14., szombat

Women who ...

Ma láttam egy képet a Facebookon, ami nagyon megragadott. Nem is a kép maga, hanem a szöveg, ami rá volt írva:

"Women who read are dangerous!"

Aztán utánanézve kiderült, hogy ez nem más, mint egy könyv címe, amiben festmények, rajzok, nyomatok és olvasó nőkről készült fényképek szerepelnek,  Stefan Bollmann és Karen Joy Fowlertől. 
Ezzel a címmel Pinteresen is találtam egy csomó képet.


(Ez a kép volt, amit láttam Facen.)




Konklúzió: Veszélyes vagyok! :D :D

2013. szeptember 12., csütörtök

Visszatérés

Nagyon nosztalgikus érzés vissza tekinteni erre a blogra, amelyen tisztán látszik, hogy ritkán sőt az utóbbi időben szinte soha nem látogattam. Rendszeresnek indult ám a kitartásom úgy látszik nem bírta.
Ehhez kapcsolódva egy hosszabb idézetet osztok most meg veletek:

"Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem önmagam. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűz. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségét.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez-az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállom a helyemet, közel kerülök másokhoz, eredményeket érek el, értelmet és rendszert viszek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.
Én, én vagyok, így vagyok jó, és így szeretem magamat, megosztom örömömet-szeretetemet mindenkivel."
Virginia Satir

(Mellesleg a néni az egyesült államokban született és úttörő módon családterápiával foglalkozott. Majd ezt a módszert nálunk Európában is bemutatta már 1961-ben!)

2013. január 28., hétfő

Egy IGAZI NŐ nem féltékeny, hanem féltő. Nem kételkedik, hanem magabiztos. Tud érinteni és tudja értékelni az érintést. Egy igazi nő vár, nem elvár. A szemével, a mosolyával, az egyéniségével hódít. Egy igazi nő kinövi azokat a kicsinyes téveszméket, miszerint mindenféle ócska ...-val versengeni kell! Egy igazi nő tudja, hogy mikor elég, mert van benne tartás. Egy igazi nő a férfi számára nem probléma, hanem megoldás mindenre!