Engem soha senki
Még nem láthatott.
Nem fogsz észrevenni,
mégis itt vagyok.
Láthatatlan vagy csupán,
vagy még tested sincs talán?
Sem ez, sem az nem vagyok,
ahogy képzeled.
Nem a fény ad alakot,
ahogy teneked.
Testem csengő hang, zene,
csak az ért, ki hall,
létezésem lényege
egymaga a dal.
Helyesen értettelek meg
csupán a zengés alkotja lényed,
s ha elhallgat egyszer az ének,
többé hiába kereslek?
Ha dalom elcsendesedik,
velem is az esik meg,
ami minden egyéb lénnyel megesik,
ha teste búcsút intett.
Ez a rám kiszabott rend:
Addig élek, míg a dalom zeng,
de már nem sok nap elé tekintek.
Mondd csak, miért vagy olyan szomorú!
Hisz még fiatal vagy, gyerekszavú.
Szél kap szárnyára már.
Csak panaszolva tudok dalolni.
De halld, az idő lejár.
Nosza mondd ki, mondd ki,
mit akarsz megtudakolni?
Jajulála a válasz. Te légy, aki faggat!
Ha nincs, aki kérd, választ sem adhat!
Jajulála, segíts megérteni, kérlek,
mért kell szétfoszlanod és elenyészned?
A Kislány Királynő nagybeteg,
s odavész Fantáziahon.
A Semmi elnyeli majd e helyet,
s ugyanez lesz az én bajom.
A Seholba hullunk és a Sohába,
mint kik igazán nem is éltünk.
Egy új név kell neki, ennyi az ára,
hogy meggyógyuljon újra minékünk.
Betűkbe zárt alakok vagyunk,
s éljük a sorsot, amelyre szántak.
Kitalált mese álmai, képei
vagyunk csak, nem egyebek,
egyikünk se tud újat teremteni,
se bölcs, se király, se gyerek.
De létezik egy hely, túl Fantázián,
a neve kinti világ.
Aki lakja, nincs bőség híján,
másféle a rend odaát!
Az Ádámsarjak, jó okkal ilyen
nevük van az ottlakozóknak,
az Évalányok, az emberi nem,
valódi tudói a szónak.
Jól ismerik ők a módozatot,
miképpen kell nevet adni.
A Kislány Királynő így tudott
kezdet óta fennmaradni.
Új meg új neveket kapott,
gyönyörűket,
de hosszú ideje múlt,
hogy az emberek átlépték küszöbünket,
nem tudják, merre az út.
Valódi mivoltunk mind feledte már,
létünkben egyikük se hisz.
Ó, jönne csak egy emberfia bár,
nyomorunk már oszlana is!
Ó, lenne csak, aki hinni merész,
csak egy, ki a szózatot érti!
Be könnyű nekik, s minekünk be nehéz
egymás közegébe belépni.
A világuk kívül van Fantázián,
erőnk oda el nem ér.
Megtartod-e, én ifjú daliám,
mit Jajulála beszél?
Meg én! Mindenkor eszemben forgatom,
no de mondd, mit kezdhetek azzal, hogy tudom!
Tőled függ, mit cselekszel.
A hír kimondva.
Ütött nekünk ezennel
a búcsúóra.
Tovatűnsz?
Hová repülsz?
Közelbe jött a Semmi,
a Jósda néma már,
többé nem hallja senki,
hogy hangja fel-le száll.
Mind közt, ki szózatomra
figyelni jött ide el,
e kőoszlopvadonba,
az utolsó leszel.
Talán sikerül tenéked,
mit senki még sose tett,
de hogy a célod elérjed,
őrizd meg énekemet!
Hegyorom, völgy, rét s legelő felett
szétfoszlok és elenyészek
Csak egyszer esik meg minden eset,
de egyszer mindent meghoz az élet...
szétfoszlok és elenyészek
Csak egyszer esik meg minden eset,
de egyszer mindent meghoz az élet...
